Avril Lavigne fiatal kora és „divatpunkos” megjelenése miatt nem kapja meg a kellő elismerést és érdeklődést, pedig figyelemre méltó karrier áll háta mögött: már tizenhat évesen a világ egyik legnagyobb lemezcége ajánlott neki lemezszerződést.

A Budapest Sportarénában vasárnap este tartott koncertje is számos meglepetéssel szolgált. Az első benyomások, és a közönség összetétele alapján a fellépés felturbózott babazsúr jelleget öltött: nyolc és tizennyolc közti rajongók dalolták-visították lelkesen a slágereket.

Kicsit jobban körbejárva a dühöngőt a nosztalgiázásba feledkezett szülők mellett felbukkant néhány valódi rocker, köztük a Depresszió frontembere, Halász Feri is.

Avril a már emlegetett „vadóc punklány” imidzshez képest inkább szelídnek és nőiesnek tűnt, hosszú szőke hajával és törékeny alkatával – talán a hagyományos tornacipő és az őt kísérő négytagú banda idézte leginkább a klipekben megismert arcát.

A koncert első fele alapján félő volt, hogy Avril „csak” énekelni fog a koncerten. Azért „csak”, mert élőben legalább olyan jól érvényesült különleges hangja és stílusa, mint lemezein, amivel ráadásképp kiérdemelte magának a megtisztelő címet, hogy Alanis Morissette utódjaként emlegetik.

Szerencsére előkerült nemcsak az akusztikus gitár, de a végére az elektromos is. Sőt: két dal erejéig a kanadai énekesnő zongoratudását is megcsillogtatta, míg a ráadásban a dobok mögé is beült.

A másfél órás koncert csúcspontja talán a Nobody’s Home volt, amit Avril egy szál gitárral kezdett el, azonban később a banda is csatlakozott hozzá. Szintén nagy üdvrivalgás fogadta a Green Day-feldolgozást (American Idiot), amit Lavigne csak így kommentált: „remek dal a világ egyik legjobb bandájától”.

Persze neki sincs oka panaszkodni: pörgős, szórakoztató koncertet adott Budapesten, meggyőző hitelességgel. Hosszú út vár még rá.